A facebook-on van egy több mint 30.000 tagot számláló csoport Vidéken újrakezdők néven. Népszerűsége nem véletlen. Egyre több ember vágyik vissza a természetközeli, organikus életkörülmények közé. Mai beszélgetőpartnereim szó szerint vidéken újrakezdők. Zódor Melinda és párja Tóth István korábban többféle vállalkozással is foglalkozott, igyekeztek meglépni minden lépcsőfokot. Legutoljára egy számítógépes céget irányítottak, majd egyet gondoltak, otthagyták a megabiteket, nyakukba vették a világot, leköltöztek Detkre, felépítették kicsi kunyhójukat és elkezdtek gazdálkodni. A chili majd később jött, de megérkezett mára az is.
Melinda: Igen elkezdtünk gazdálkodni, két birkával és tíz tyúkkal. Bevetettünk 600 négyszögölt, hogy na, majd mi aztán megmutatjuk, hogy mindent meg lehet termelni. Mondanom sem kell, minimális ismerettel, ami azt jelenti, hogy ez itt a föld, ez meg a mag. El kell vetni, kapálni, aztán meg szüretelni. Természetesen hamar megtanultuk, hogy a Természet előtt fejet hajtsunk. Ész nélkül, csak erővel nem megy.
István: A férfimunka esetében is okozott meglepetést a detki talaj. Vízakna kézi ásásakor a szomszédok csak néztek, hogy valóban meg akarom csinálni. Nem igazán értettem mi bajuk van a dologgal, egy kis vízakna gödör csak nem fog ki rajtam! Meg kell valljam, a második-harmadik órában igazán megismerkedtem a híres detki földdel. De úgy voltam vele, már csak „tisztességbül-becsületbül” csak kiásom. Három napomba és két hét derékfájásba telt. Hát ilyen ez a detki föld. Itt csak akkor lehet kapálni, ha a föld is úgy akarja, különben olyan érzése van az embernek, mintha a betont próbálná felkapálni. Szikrát vet a szerszám, legyen kézi kapa, vagy öt lóerős rota.
Milyen területen éltek és gazdálkodtok?
Melinda: Világvégén vagyunk, a falu utolsó utcájában, de az egyik ablakból a Kékes tekint ránt, másik oldalon a pusztaság. Több telket is művelünk, van akiét szívességből tartjuk rendben, a kölcsönös haszon érdekében. Állataink is vannak fél-szabad tartásban 1200 négyszögöl területen, a másik birtokon lakunk, és termesztjük a növényeket. A chiliszobát az állatos farmos rendeztük be a kis parasztházba, amit folyamatosan igyekszünk rendbe hozni, felújítani. Vannak juhaink és voltak kecskéink és „lúdaink” is.
István: Közös produkció a miénk. Én inkább a fizikailag nehezebb munkákban veszem ki a részem, de kaszálásban Melinda is kiveszi a részét, sőt imádja csinálni. (Aki tudja milyen kézzel kaszálni, az csak tisztelettel tud felnézni bárkire – különösen hölgyre. – *szerk.)
Melinda: …és a növényvédelem, öntözéstechnika, stb. Ez még mind István műve, ő a családi méregkeverő, mivel vegyipari gépész az eredeti végzettsége. Ezen kívül a mikroelektronika, a palántanevelő világítása, a permetezés…. de nem sorolom. Ezek nélkül nem ment volna. Mindig agyalunk valami eget verő ostobaságnak tűnő dolgon, aztán előbb-utóbb kikerekedik belőle valami használható dolog.
A chilivel hogy kerültetek kapcsolatba és mikor?
István: Kezdetben próbálkoztunk a kertben mindenféle konyhakerti növénnyel, köztük erős paprikák termesztésével is, mert mindketten szeretjük a csípőset. Ahogy teltek az évek, azt vettük észre, hogy a piacon vásárolt palánták nemhogy erősek nem voltak termésileg, de nem is azok voltak, amit szerettünk volna. Aztán vettük a macskapöcse paprikát, de az sem volt erős, 10-20 darabjával tettük a levesbe, de semmi érezhető ereje nem volt. Eltűntek azok a jófajta cseresznyék is, amitől izzadt az ember homloka, amikor csak egy kevéskét belevakart a levesébe. Fel is adtuk majdnem az egészet, a kert nagy részét tavaly tavasszal bevetettük lucernával, legalább az jól jön az állatoknak.
Melinda: Ismerőseimnek, amikor szóba jött az erős evés, mindig elmeséltem, hogy hogyan jártunk az erős paprikákkal. Barátnőm, Baracsi Enikő /Ínyenc Chilikert/ felajánlotta, hogy küld nekem magot, az majd erős lesz. Nem igazán hittem benne, de ha már ennyire kedves volt, akkor azt mondtam: hát lássuk azt a „medvét”. Mondtam, nem kell sok, csak egy pár tőre való, hogy kipróbáljuk, mi is ez. Küldött magot bőségesen. Persze mind elkezdtem csíráztatni, majd betenni a palántaládákba. Kiderült, hogy bizony kell valami hely, mert nem csak 3 tálca lett tele, hanem 9. Akkor kezdtük el megépíteni a palántanevelő „szekrényt”. István a fénytechnikával szorgoskodott, én kartonokból ragasztgattam a fényvisszaverő oldalakat. Mindeközben természetesen elkezdtem utánanézni a neten, mik ezek a növények, mert bizony fogalmam sem volt róla, hogy ilyenek is léteznek. Eni küldött át videókat erős evő versenyekről, rátaláltam Gabko chili blogjára, valamint a gyulaichili blogra is. (Ezúton is nagy köszönet Nekik!) A facebook csoportban is sok hasznos infóra leltem, jutottam el megfelelő szakoldalakra, amik pont akkor, pont arra kellettek, amire épp információra volt szükségem. Szívtam magamba „tudományt” mindenről. Termesztés technológiák, talaj és tápanyagok, növényvédelem, fénytechnika, stb… rengeteget tanultam elméletben, amit volt szerencsém a gyakorlatban is megtapasztalni. Természetesen sok függött az éghajlati tényezőktől, talajviszonyoktól stb. Rájöttünk, ami másnak jó volt, itt nem biztos hogy működik. Ezeket mind csak a tapasztalat mutatta meg. Ahogy István mondja, ha nem jött volna ez a chilis dolog, és nem találunk rá a szalmamulcsos technológiára, ma az egész kert lucernával lenne bevetve. Szóval, a pár szem chilimagból idén kb. 600 tő paprika palántánk kerekedett, ebből 120 tő volt fűszerpaprika, pár tő kápia és yolo wonder a többi chili és kevéske hagyományos erős „papresz”. 36 félével kezdtünk el kísérletezni, mivel fogalmunk sem volt mi lesz belőle, az volt a csapásirány, hogy megkóstoljuk, amit lehet, és majd jövőre beállunk azokra, akik a legjobban megfelelnek a követelményeinknek.
István: Felállítottunk egy elméleti követelménylistát. Ízre, erősségre, növény termőképessége, ellenállósága, nagysága és a legfőbb a helyi viszonyokhoz való alkalmazkodásuk szempontjából. Figyelembe kellett vennünk a talaj adottságait, ami végül is kiderült, szürke agyag. Még a parlagfű is csak vegetál benne. De a szezon végén elmondhatjuk, hogy ez a szalmadolog egészen szépen beválni látszik. Valamint a nem kevés mennyiségű kálcium és foszfor, amit bele kellett tennünk a szikessé vált földbe, mindezt még a birkatrágya mellett. Figyelve a nitrátra és a ph értékekre, magnéziumra, vasra és egyéb ásványi összetevőkre. De legalább a mamának nem kellett kapálni. Én meg eddig sem kultiváltam a fa és fém kézi szerszám kombinációkat, ebben a földben pedig különösen nem.
Mennyi chilitek van és milyen fajták elsődlegesen?
Melinda: Amikor elkezdtem tanulmányozni a növényeket és az igényeiket, annyira megtetszettek, hogy beleszerelmesedtem. Máshonnan is rendelgettem és kaptam magokat. Nagyon sokfélénk lett, voltak köztük ismeretlen keresztbe porzottak, voltak meglepetések, de sikerült sok szép növényt is kinevelni. Inkább azt mondom, mely fajták mellett döntöttünk: amik a következő szezonban indulnak. Kedvencem a Jolokia, Istváné a Moruga Skorpió. Marad még a csoki,- és a piros habanero, a pinyó(japapeno), az egyik igen erős cayenne fajtánk, a bishop’s crown, -ezt savanyúságban imádjuk, és a vásárlóknak is nagyon ízlik. Közben sikerült beszereznem még állományfrissítésnek piros moruga magot kaliforniából, és pár tő scotch bonnetre való magot. Jövőre bővítjük a területet, elkezdtünk új földet feltörni. Ha a jövő úgy akarja, kb. 2000-2500 tőszámmal indulnánk neki a szezonnak.
István: Most, a szezon végén bevallom férfiasan, hogy én nem bíztam ebben az egészben. Ez a szalmázásos kertművelést is fenntartással fogadtam, olyan kényszerű valamiként, hogy utolsó esélye a kertnek. Aztán amikor a mama kiültette május közepén a palántákat, hát…. alig látszottak ki a szalma mellett a földből, sőt olyan is volt, aminek csak a sziklevelei voltak. Mondtam is a munkatársamnak, csoda lesz, ha ebből lesz valami… mert Ő meg várta a jalapenokat, kedvenc fajtája. Ahogy visszatekintek, szinte minden kezdeti nehézségbe és komplikációba belefutottunk. Későn vetettünk, még március végén is kapott a mama magokat. A kiszoktatós palántákat leperzseltük az első napfénnyel, a multis palántaföldben nem nőttek a növények, amíg a másik palántaföldben igen. Aztán a tripszeket késő kaptuk el, sok növény lefertőződött. Minden szakirodalomban fellelhető kártevő megtalálta az ültetvényt. Levéltetvek, poloskák, bagolylepkék stb. Volt jégverés, volt túl sok víz, az „égig érő” paradicsomok repedtek szét. Tápanyaghiányos földben saccolva a növényeknek úgy júliusra lett annyi nyomelem és tápanyag, hogy jól tudtak „lakni”. Látszik is a fotókon visszatekintve, ott volt nekik a növekedésben egy hatalmas ugrás. Az első termések még kálciumhiányosak voltak, pedig már több hete kapták a locsolórendszerbe a kalcinitot. De mint mondottam volt, minden csak komplikáció, meg is oldottuk sorban. Be kell valljam, amióta kertészkedünk, ilyen növényeink még nem voltak. Nem tudom mit csinált velük a mama, de gyanítom hipnózist alkalmazott.
Melinda: Ahogy kikerültek a „gyerekek” a szabad földre, minden reggel a kávés csészével a kezembe mentem közöttük. Amit kellett metszettem, kitépkedtem a pár szál folyófüvet, amik kimerészkedtek a szalma alól, simogattam a picike terméseket, pótoltam a szalmát, amikor kellett, figyeltem a leveleket, mit akar mondani nekem a növény, mit szeretne, mi a bánata, kártevőkre „vadásztam”stb. Esténként leültünk egy pohár fröccs mellé, megbeszéltük, amit kellett, és amint lehetett sorban kóstoltunk meg az épp érő fajtákat. Nyersen. Mert a jó gazda először önmagán hajt végre „merényletet”. Most a telelők között járom a reggeleket a hálószobában. Átadtuk nekik a helyet, hátha sikerül átteleltetni a drágasssszágokat.
A névválasztásnak – Chilis Betyár – van valami története?
Melinda: Nincs. Ez csak olyan reggel felkelek és kipattan egy szó történet. Igaz, agyaltam rajta pár napot, de semmi sem jutott eszembe, ami tetszett volna, és valahol illett volna a mentalitásunkhoz. Aztán nem is foglalkoztam vele. De mindennel így vagyok, a termékek elnevezése is így történik. Amint meg van a szó/név, egyből szembe jönnek velem a grafikák, szlogenek, poénok, amivel már tudok mit kezdeni. Jó, azért ellenőriztem, van-e már valakinél foglalva a név.
István: A marketing, a grafika a mama szakterülete. Legalább annyira el tud benne mélyülni, mint a növényekben, vagy a kaszálásban. Egyet tudok. Nem szabad zavarni! De nekem is tetszik, jó’vanazúgy. Melinda: Szeretném is, hogy ez így maradjon. Viccesen, vidáman. István tudja, ha nekem valami nincs kedvemre, nincs az a pénz, nincs az az erő, ami rávegyen, hogy megtegyem. Csak azt vagyok hajlandó csinálni, amiben el tudok merülni, eggyé tudok válni vele. Ilyenkor az idő is megáll, amin eleinte magam is meglepődtem. Semmit sem veszek már komolyan. Ez az egész facebook oldal is csak a saját szórakozásomból indult, a fotókkal, receptekkel, történetekkel.
Mik a főbb chilis termékeitek?
István: Imádok főzni. Régóta magunk készítjük a fűszereinket is, szárítottakat és kencéket egyaránt. Nem használunk és nem eszünk nagyüzemileg előállított élelmi(?)szereket. Minimálisan, ami szükséges, cukor, só, liszt, abból is a minőségit. Magunk készítünk pizzaszószt, kecsapot, meg ami jön. Sokat vagyunk a Tiszán pecázni, így a halételeket is gyakran fogyasztjuk, birkahúst, vadakat, mexikói ételeket, kínai és indiai ételeket egyaránt. Ebből nőttek ki a termékek, de ezt majd a mama elmondja.
Melinda: Nekem van egy mottóm, csak azt tudom eladni, amit magam is szeretek, ami nekem is tetszik, vagy ízlik. A kecsap, a pizzaszósz nem is volt kérdéses, évek óta tesztelve van a baráti körben. A BBQ újdonság, de a főszakácsom megelégedését mutatja, mindenre keni, ami sült. Még kimaradt töltelékekre is, ami nem fér a csirkebőre alá. A salsát pedig úgy eszi, mint a baracklekvárt. Elég gyakran a vacsora kelléke. Szerintem olyan, hogy fő termékünk nincs, igyekeztünk úgy összeállítani a palettát, hogy a kevésbé brutál kedvelők is találjanak igazi házi ízeke, ha már így hozta a sors. Mindemellett közösen úgy érezzük, hogy a spéci kevert chiliszószok nem a mi világunk /egyenlőre/, a natúr krémeket részesítjük előnyben több okból is. Egyrészt így megmarad a paprikák páratlan ízvilága, amit nagyon megkedveltünk, és kifejezetten érezhető a különböző ételekben, másrészt, ha valaki szószolni akar, azt adagol hozzá, ami az ő ízlésének megfelel. Mindenkinek úgysem tudjuk az ízlését eltalálni. Támogatjuk az egyéni kreativitást. Az ecetes – sós ételízesítőktől pedig kifejezetten távol tartjuk magunkat. Nekünk nem jön be. Sokat kísérleteztem a véglegesnek ugyan nem mondható termékek összeállításával (a spejz roskadozik az olyan készítményektől) amiben nem tudtunk megegyezni, vagy nekem nem ízlett, vagy Istvánnak, de jó lesz az még valamire – gondolattal – nem dobtuk ki őket. Talán a Házisárkányunkat említeném, ami nekünk különleges, mint füstölt paprikakrém. Elárulom, csoki habát is füstöltünk, de azt eldugtam magamnak. Azt nem adom, talán majd jövőre, ha lesz több belőle, idén csak 4 tő sikeredett. Azt pedig fel is fogom falni!
A magokat hol szerzitek be?
Melinda: Az idén a szebb növényekről fogtam magokat, azokból a fajtákból amiket tovább akarunk termeszteni. Izolálás ugyan nem volt, remélem azért a fajtajelleg nem kereszteződött, ha igen akkor jó irányba. Ezen kívül természetesen igyekszem „tiszta” magokat is vetni, már sikerült beszerezni csokihabát, piros habát, morugát, jalapenot. Igen én is beleestem a tavasszal a magrendelés csapdájába, sok olyan növényem lett, ami nem az volt, amit rendeltem. Nem mondom a forrást, szerintem a chilis világ tudja. Figyelem a face csoportot, bár a jolokiát még nem döntöttem honnan frissítem. Az M-Garden-es magokról viszont csak jót tudok mondani! Karácsonyig még van időm, a két ünnep között tervezzük elkezdeni a magok csíráztatását, tanulva az előző szezonból. Március túl késő volt. István addig elkészíti a palántanevelő bővülése miatt szükséges világítás elektronikáját, én meg kipakolom a másik szobát az emeleten, hogy legyen hely.
Szabadföldön és/vagy fóliában termeltek? Milyen előnyöket tudnátok felsorolni bármelyik mellett?
István: A növények nagy része szabadföldön volt. Van fóliánk, de épp azon spekulálunk, mit kezdjünk vele. Ugyanis a tapasztalatunk az, hogy a fóliás termések íztelenebbek a szabadföldi termésektől, nem kicsit. Hiába kapják ugyanazt a tápanyagot. De ez nem csak az idén derült ki, ez évek óta így megy. A paradicsom íztelen, kezelhetetlen növényvédelmileg sokkal több mérget kíván a kártevő gombák miatt. Uborka szintúgy. Paprikák megnyúlnak, kevesebb a termés és íztelenebb, mint ugyanannál a fajtánál a szabad földön. A borsó viszont bevált, februárban vetettük, hogy ne álljon üresen a paprikák kiérkezéséig. Két méter felett voltak a szárak, és tömérdek borsó termett rajta. Lehet, maradunk ennél a vonalnál, még talán a fűszernövényekre rápróbálunk. Nem tudjuk, mi lehet a gond, lehet, hogy csak nem értünk hozzá. A mama ezt a területet nem tanulmányozta még olyan mélyrehatóan, mint a többit. Tapasztalatunk alapján, szabadföldön könnyebb a növényvédelem, a gondozás. Ízletesebbek a termések. Nekünk fontos a minőség, íztelent a multiknál is lehet vásárolni. Elzárkózunk a tömegtermelés eme válfajától.
Melinda: Valóban, nekem sem jön be a fólia ízvilága, és tényleg nem ástam magam mélyebbre benne. Volt elég új információ így is, amit a gyakorlatba kellett átültetni. Talán egyszer lesz kedvem hozzá. Addig marad a szabadföldi termesztés. A másik, ami még visszatart a fóliától, az az, hogy ameddig ízletes termést nem tudunk előállítani a fóliában addig nem is építünk másikat, már csak a gazdasági megfontolásból sem. Nem kérünk támogatást, addig nyújtózkodunk, ameddig a takaró ér. Elfogadjuk az éghajlat adta lehetőségeket, és a növények adta termést úgy és annyit amennyit tudnak adni. Legfeljebb egy hónappal korábban kell felszednünk a növényeket a fagyok miatt (amit azért fájó szívvel teszek a növényeket sajnálva, nem a termés mennyisége miatt, csak mert nekem kell elpusztítanom), de itt ez van, meg kell tanulni a természettel együtt élni. Két „kerülettel” délebbre biztosan más a klíma. Az állatokkal sem bánunk másképp, nem tápozunk, nem hajtjuk ki őket a termelés érdekében. Élőlények, mint mi, nincs különbség részünkről állat növény és saját magunk között. Ők is én vagyok.
A palántát ti nevelitek, vagy bérben neveltetitek másnál?
Melinda: Igen, mi neveljük. Addig nem is tudtam, hogy palántát bérbe neveltetnek, amíg a csoportban nem olvastam róla bizonyos kedélyeket borzoló posztokban. Nem tudom, ki hogy van vele, de a folyamat, ahogy a mag csírázik, ahogy a növény kikel, a növekedése az egész élete egyszerűen elragadó. Hogyan is mondanék le erről az élményről? ÁÁÁ, kizárt! Ettől ők a mi „gyermekeink”.
Gyümölcstermékeitek is vannak. Nem gondolkoztatok még csípős lekvárokon, vagy egyéb termékeken, melyek a csípős ízt kombinálják az édessel?
István: Van egy fiatal gyümölcsösünk, pár öreg fával. A hatalmas kajszibarack fára különösen nagy figyelmet fordítunk. Ritka példány, főleg ha figyelembe vesszük a terület adottságait, itt nem egyszerű facsemetét nevelni. Az agyag rendkívüli tágulása és beszáradása a facsemetéknek a 90%-át széttépi 1-2 éves korában. Mármint a fejlődő gyökérzetet. Plusz itt a külszíni bánya, ami a talajvizet szivattyúzza ki alólunk. No de a csípős lekvárról csak annyit mondok, a mama palacsintába tette, sárga habit és baracklekvárt kevert össze. Hát …. szeretem a csípőset, de ez nekem nem jön be. Pedig finom volt, a habi hozta a citrusos ízt a lekvárba, lehet szoknom kellene. Azóta már többször sütött palacsintát, Ő be is fal sütés közben 3-4 habis lekvárost belőle.
Melinda: Én imádom! Nem is bírom ki, hogy ne egyem. Még kísérletezek másokon, mit mondanak. A szilvásból is készülök „megmerényelni a „főbetyárt”. A többit meg hozza az élet, ahogy eddig. Talán december elején kijövünk pár üveggel, tesztelés gyanánt, milyen lesz a fogadtatása, majd meglátjuk. Egyébként mindig agyalok valami újdonságon, de az legyen meglepetés. Minap kérdezte barátnőm, készen vagyunk-e a termékekkel? Azt válaszoltam: nem. Soha nem is leszünk. Lesz olyan termék, ami nem lesz kelendő azt kivesszük a csapatból és lesz mindig valami új, valami friss ötlet. Így megy ez minálunk. Valami „őrültségnek” és „bolondságnak” mindig kell lennie, erre a „kis időre” már nem szeretnék megkomolyodni.
Milyen irányban kívántok fejlődni?
István: Nincsenek nagy terveink. Amit önerőből és a hobbinkból meg tudunk valósítani. Gondolok itt a termesztési technológia területére, most pl. az öntöző rendszer mikroelektronikai vezérlésén "kucigolok”. A talajnedvesség érzékelés, páratartalom mérés, automata öntözőrendszer stb. Nemcsak a növények egyenletes vízellátása miatt, de a pénztárcát is kímélheti a felesleges locsolás. Ha már ez a munkám és a hobbim is – intelligens ház vezérlés mikroelektronikával – miért ne alkalmaznánk a saját birtokon is. Készül még a fény időkapcsoló rendszere a palántanevelőkhöz, de mindig van valami új ötlet, amit meg lehetne valósítani. Azért a mamának jól jönne egy rendes kemper kasza, mert vezetni is szeret, had szaladgáljon vele a földeken. Tavasszal szeretnénk a kerti „vendégfogadót” is színvonalasra kiépíteni, ha valaki van annyira elvetemült, és kíváncsi a chili ültetvényre, az is jól érezze magát nálunk. Kóstolóval, egy kis házias ízekkel megvendégelve. Magán az ültetvény területen csak annyit növelünk amennyi a környező fogyasztásban szükséges. Nem kívánunk messze utazgatni, csak itt a környéken. Eger, Gyöngyös, Márta vonalon. Elég nekünk ennyi. Igazán, ha a mama nem szeretné ennyire a piacozást, a marketinget és ami ezzel együtt jár, nem is lennének a termékek, nem is lenne értékesítés, sem a chilis oldalunk. Én bizony mindent elosztogatnék, eladni nem tudok semmit. A mottóm pedig: „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!” Ilyen pl. a horgászás, gombázás, pihenés, kreatív hobbi, vagy éppen a chili.
Melinda: Valóban nem akarunk nagyot. Nem is annak indult az egész, csak saját részre, csak aztán beleszerettünk, és természetesen, ahogy ilyenkor lenni szokott, „túltoltuk” a saját mennyiséget. Amikor láttuk, hogy mégis lesz termés, akkor gondolkodtunk, mit csináljunk vele. A nyáron váltottuk ki a szükséges dokumentumokat és engedélyeket is az értékesítéshez. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Eddig sikere van a termékeknek. Semmiképp nem engedjük, hogy a mennyiség a minőség rovására menjen. Bármennyire is biztatnak az ismerőseink. Csak annyit termelünk a területen, amit ketten, jó kedvvel, szeretettel és örömmel tudunk művelni. Párom a főbetyár még a „kenyérre valót” igában húzza, de remélem nemsokára az a kevéske kenyérre való sem kell, ő is főállásban a chilik között „mérgeskedhet” és neki sem kell már napközben „dolgoznia”. Sokat kell még tanulnunk, tudjuk, ezzel is teljesen rendben vagyunk. Fogékonyak vagyunk az új dolgokra, én kifejezetten szeretem a változást. Mindig hoz valami kihívást, ami magával ragad. Csak csináljuk. Egyébként megvan mindenünk, ami épp kell, épp akkor. Nem a pénzért csináljuk, de ha már így alakult annak értéke van. Termékként pénzben tudjuk kifejezni. A legnagyobb érték nekünk az életben az a „szabadság”, amit magunknak adhatunk, a munkánk a hobbink is egyben. Tehát mi nem dolgozunk! Ha már alkalmazottak és egyéb sallangok kellenének, az már nem olyan lenne. Az már nem a miénk lenne. Az már biznisz. Az már munka. Abból pedig elég volt. Maradunk a minőségnél, a vidámságnál, a jókedvnél a szeretetben való gazdálkodásnál, alázattal a természet előtt. És persze a horgászat sem maradhat ki!
Milyen értékesítési csatornáitok vannak? Hol értékesítitek a termékeiteket?
Melinda: Először a "chiliszobát” rendeztük be a kis parasztházban. Jöttek közelről és messzebbről is chilifanatikusok. Majd felkerekedtünk, és elindultunk vásárokba is megismertetni a környékben a termékeinket. Egerben, Gyöngyösön, Mátrafüreden és a környező rendezvényeken lehet velünk találkozni, vásárokon, piacokon, amíg a készlet tart. Az eseményeket mindig megosztom a facebook oldalunkon. Én szeretek emberek között lenni, meghallgatni őket. Valamiért az emberek szeretnek nekem beszélni. Mindenről, magukról, családjukról, de ez már talán „szakmai ártalom”, nem tudom. Szeretem a közvetlen kontaktust, és kifejezetten tetszik, hogy megkóstolhatják, mit rejtenek az üvegek. Mindenkinek más az ízlése, így nem vásárol olyan terméket, ami nem fog neki ízleni. Nem zárkózunk el a netes csomagküldéstől sem, vatera futárral tudunk küldeni bárkinek az országban csomagot utánvéttel. Egyelőre webáruházat nem tervezzük, bár volt róla szó, de amíg így helyben elfogy a sok finomság, nem tartunk fent érte egy plusz oldalt. A Facebook személyesebbre nőtte ki magát.
Detk a Mátra hegyinek a déli lábánál fekszik. Ez a fekvés általában különleges klimatikus viszonyokat eredményez. Észrevehető a chilik fejlődésén ez a földrajzi-éghajlati helyzet?
István: Természetesen. Két kerülettel délebbre melegebb van. Később tudunk kiültetni, és korábban bontjuk az ültetvényt. De mint a szőlő, a chili is szereti a nyári kánikulákat, amit a vulkanikus tájegység tud biztosítani. A magasabb páratartalmat is kedvelik, a szalmamulcsos megoldással a vízellátást is egyenletesebbé tudtuk tenni, de ezen még dolgozunk. Konkrétan majd akkor tudunk összehasonlítást adni az éghajlat adta helyzettel kapcsolatban, ha már lement egy pár szezon, idén eléggé vizes volt a nyár, ami azért nagyban befolyásolta a helyzetet. Egy biztos. Mi az első októberi fagyok után mentettük, ami menthető volt. Mások jó egy hónappal később kezdték a téli készülődést. Mint minden évben, októberben mindig jön egy fagyhullám. A növények tűrőképességére legyen mondva, a hagyományos fájták még kevésbé bírják ezt az éghajlatot. Meglepetésünkre a chili”fák” sokkal ellenállóbbak voltak idén hagyományos társaiktól, mint pl. a fűszerpaprikák. Lehet, hogy bírták volna tovább, de mi így is elégedettek voltunk, vagyunk és leszünk is.
Akik eddig figyelemmel kísérték a blogomat, azok remélem ezt a szokatlanul hosszú bejegyzésemet is végigolvasták. Úgy éreztem ezt a cikket nem rövidíthettem le, mert így azok az emberi értékek és „kincsek” melyekkel István és Melinda rendelkeznek nem adhatók át egy-egy mondatban, itt a sorokban és a sorok között is olvasni kell. A főhőseim eddigi életükben mindig is úttörők voltak, bármit is csináltak. A személyhívók magyarországi bevezetése, vagy az első készletnyilvántartó, számlázó programok hazai forgalmazása is az ő nevükhöz, korábbi vállalkozásaikhoz kapcsolódik, de komplex biztosítási üzletági érdekeltséget is menedzseltek. Vidékről indultak és vidékre tértek meg sok siker és kudarc után. Mai rohanó, pénzközpontú világunkban üdítő volt hallani, ahogy egymást csak „mamának”, vagy „papának” szólítják, valamint azt, hogy a természetközeli életben mindennel meg vannak elégedve, mindenük megvan. És ez az elégedettség nagy szó. Általában a riportalanyaimnak a bejegyzéseim végén sok sikert szoktam kívánni. A „mamának” és a „papának” ezt már nem kell megtennem. Ők már megtalálták a sikert, melyet – és ebben biztos vagyok – meg is fognak őrizni, maguk és mások örömére.
A cikk forrása: https://gyulaicsili.blog.hu/2016/12/01/matraaljan_falu_szelen_chilit_nevel_oreg_nenem#c31872617
Detki Kendertanya
Saját termelésű paprika, paradicsom, hagyma, és fűszerek felhasználásával készült , lecsó szósz. Ajánljuk sültekhez, vadhúsokhoz , pikáns csirkeszárny készítéséhez, akár sütőben sütöd akár grillezed. Melegszendvicsre is kenünk belőle, amikor ráéhezünk különleges ízére.
Egy üveg tartalma 340 g.Tartósítószert nem tartalmaz. Hőkezeléssel tartósítva
